2009. december 11., péntek

újult erővel

Többheti szorongás és alkotói válság után végre leadtam a kettes számú szakdolgozatomat is. Hogy mért nem csinálom meg a dolgaimat időben? Így néhány fejezetet gyakorlatilag utolsó éjjel írtam meg, na persze az utolsó pillanat mindig nagy adrenalin-gerjesztő, volt is ihletem rendesen.
Viszont annyira benne vagyok az írásban, hogy csak na, hehe.
Teljességgel úgy érzem, végtelen lehetőségek tárháza nyílt meg előttem, akkora feladattól szabadultam meg, húú- az államvizsga már nem lesz vészes, ezzel kapcsolatos idegeskedés-adagomat már elhasználtam az agrármérnökinél, meg aztán a januári mérnöktanárira asszem heten jelentkeztünk, így kevesebb tétel lesz forgalomban, milyen szerencse.
Újra elkezdhetek lelkiismeretfurdalás nélkül olvasni, nem leszek túl hulla a futáshoz meg a reggeli felkeléshez, ja és a szobám is kitakarítottam végre. Ez most olyan volt, mint egy reklámszöveg- új, javított változat, friss citromillattal, tisztább, szárazabb érzés. "Ezt a nyugalmat érezheti, ha reggel négykor befejezett dolgozatát expressz nyomtatás és köttetés után végre odaadja a TO-s lánynak".

És persze kitakarítottam Poldi helyét is (úgymint leopárdgekkó), kicsit furán nézett, hogy sehol egy maradvány tücsökláb, stb.

2009. augusztus 16., vasárnap

kerékpár és fogkefe

Véleményem szerint a biciklik és fogkefék között a következő párhuzam fedezhető fel: nem az az elsődleges szempont, hogy mennyibe került, és milyen márkájú, hanem a lényeg a rendszeres használat!! Persze, jó dolog a jó minőség, praktikum, bizonyos szempontok szerint a szín sem elhanyagolható- de egy bizonyos árkategória felett nem feltétlenül reális az ár-érték arány.

miért is?


Most pedig ünnepélyesen közzéteszem, miért ezt a nevet választottam blogom címének. Idézet következik: "A kacsakagyló (Lepas anatifera) egyedei egész életüket helyhez kötötten, kolóniákban töltik, párjukat mégis megtalálják tekintélyes hosszúságú hímvesszőjük segítségével. A hermafrodita kacsakagyló teste alig fél centiméter, de a hímvessző mérete a 20 cm-t is felülmúlja. Az ivarérett állat hímvesszőjével mintegy "letapogatja" a környezetét körös-körül, és ha egy másik fajtársat talál, akkor annak ivarnyílásába behatol, és egy adag hímivarsejtet fecskendez bele. Előfordul, hogy a két partner a saját hímvesszőjével kölcsönös megtermékenyítést végez." Szerintem ez figyelemreméltó. Szodoma és Gomorra! :)



2009. május 29., péntek

Szembesültem azzal, hogy 37 + 15 tételt kell megtanulnom igen rövid idő alatt. Ej-ej!

2009. május 22., péntek

ajjaj

Leadtam a szakdogámat, ujjé. Közben elfelejtettem a jelszavamat stb. itt. Fejlesztenem kell a memóriámat.
Sörrel nem megy, próbáltam.

2009. április 29., szerda

förszt

Na akkor próba indul. Még csak ismerkedem, időt kérek