2012. március 14., szerda

Ujjé, a ligetben újra jó!

Kedves Mindenki!

Mivel, mint Zsempi megjegyezte, közel egy éve írtam utoljára ide, valóban ideje feléleszteni a blogot. Nem kötelező olvasni, képek is lesznek, amiket elég megnézegetni :) De egyenlőre gyors helyzetjelentés.

Hosszas, sok szempontból igen élvezetes, más szempontból azonban szenvedős otthonlét után újra a ködös Albion fővárosában talál a reggeli napsütés. (igen, itt is van ám ilyen :) ) Idestova 3 hete érkeztünk, mert ugye most nagy örömömre nem egyedül vagyok itt :) ezért volt a nagy várakozás, ami ebből a szempontból megérte, nagyon is. Először volt a nagy stressz, hogy mikor találok munkát, és tegnap fel is vettek egy gyorsétterembe, ami kezdetnek szuper, tehát örvendezünk. Most nyílik, tehát az egész csapat új, és jónak tűnik a hangulat is. Hát majd meglátjuk!

A lakás és a lakótársak OK, a legjobb az egészben a kert, ami azonban a több éves elhanyagoltság és hűtlen kezelés miatt néminemű idő-, és energia-ráfordítást igényel, a szemét már össze van szedve, a nagy részét elszállíttattuk, van némi elégetni való (lesz majd bográcsparti, bár bográcsot még szereznünk kell, hihi), meg össze kéne dobni kerti szerszámokra, ezek használatba vételét vállalom, csak legyen gereblye stb. Két jó dolog azonban már most is van, az előző lakóktól maradt egy kissé romos grill, ami simán rendbe hozható (még szén is maradt hozzá), valamint számtalan cserépbe gondosan elültetve nárcisz és tulipán, amik már boldogan virágoznak. A kertről még nem közlök képet, majd, ha megéri a látványt!

Egyenlőre ennyi voltam, de örömmel jelenthetem, hogy a blog újra él!! és képek is jönnek, mert végre nem kell minden percemet munkakeresésre fordítanom, éljen-éljen és hurrá.





Pihenő pingvinek az állatkertben - mert ott is voltam, erről majd legközelebb bővebben :)





Tábla egy parkban - viccesnek találtam :)





Imádom ezeket a kis közöket! Valahol South Hampstead-ben van ez épp.



Kapus-ház egy park mellett - ilyenben szívesen laknék!!



Kerékpársáv (ez ugye sáv a KRESZ szerint is ugye?) a Sothwark Bridge-en



Itt is van, aki nem normális :)



Tavasz Hackney-ben :)



A Barclays-bringák új generációja: a narancssárga fixi