2012. november 3., szombat

Nos

Nos, ismét bizonyságot adtam arról, hogy a blog-írás nem az erősségem. Akit érdekelne, amit írok, attól elnézést...

Viszont kezdenek pár fokkal érdekesebb dolgok is történni velem, amik talán már inkább említésre méltók, mint, hogy épp milyen munkahelyen szívják a vérem, és melyik lakótársamnak milyen antiszociális szokásai vannak. Bár, ha valakit az foglalkoztat, hogy telnek napjaim, hát ezek is a történet részei :) de majd igyekszem a nyavalygást tréfásabb köntösbe öltöztetni.

Hogy mi van velem? Ami igazán izgi, hogy elkezdtem varrni tanulni. Na persze, kézzel tudok, és hímezni is, többféleképpen, de lassan már géppel is megy. Jelentkeztem egy alap varrógép-kezelési tanfolyamra, mert mint ahogy így is történt, azt is meg szerettem volna tudni, milyen varrógépet vegyek, mire is van szükségem, mire is szeretném használni, és mi az, amire nem csak szeretném, de fogom is :) Most vagyunk a kurzussal kábé félúton, azt hiszem, bizton állíthatom, hogy brillírozok (na persze a "félszemű a király"-effektus is szerepet játszik benne), jó érzés valamiben tényleg ügyesnek lenni. Ki is választottam egy hiper-szuper gépet, amire némi anyagi kupaktanács után bele is kívántam fektetni a kívánt összeget. (azért is voltam ily bátor, mert hosszabb távú terveim közt szerepel a varrógéppel való mellékes pénzkeresés is :) ) Különösen, mivel megtaláltam ebay-en olcsóbban a kiszemelt példányt. És ekkor kezdődött a kálvária!! Igyekszem hűen tükrözni a történteket.

Kiválasztottam a gépet, ami a bolti ár 2/3 részéért volt fenn, mivel ex-kirakati példány. Sőt, még lehetett rá ajánlatot tenni, így ennél is pár fonttal olcsóbban sikerült "leütni". Ez egy szombati napon volt, amikor már az ezen a munkahelyen éppen hetente érkező fizetésemet vártam a számlámra nagy erőkkel, de az nem érkezett meg. Hétfőn bementem dolgozni, ahol is kiderült, hogy a pénz egy helyes kis borítékban péntek délután óta (én korán végeztem aznap) az irodai széfben várt rám, mert nem banki átutalással, hanem készpénzben fognak fizetni. Ezt egyikünk sem tudta addig, elkérték a banki adatainkat is korábban, ráadásul szólhattak volna, hogy ugorjak be érte hétvégén, de nem... szóval telefon a szerencsére épp otthon levő K.-nak, hogy oldja meg minél hamarabb valahogy az átutalást, és nagyon kedvesen meg is oldotta :) Ezek után vártunk. Az ígért két napos kiszállítás miatt szerda-csütörtökre tippeltük a gép érkezését, de ehelyett email jött, nem rögtön, hanem napokkal később, miszerint mivel több csatornán is árulnak, sajnos, mire az én rendelésem elment, nem maradt olcsó gép. Hajlandó volnék-e plusz x összeget (megjegyzem, még mindig igen olcsó) ráfizetni, akkor küldenek egy ugyanolyat, és vadiújat, ami rendszerint drágább náluk, de ez az ajánlat a meghiúsult vásárlás miatt csak most, csak nekem, csak ma. Én persze már a gépre számítottam, tehát tajtékzottam, K. csillapított, végülis írtunk, hogy oké, küldjék a számlát a ráfizetésről, utaljuk és mindenki boldog. A várt számla többszöri levelezgetés után, majdnem egy hetes átfutással most kedden érkezett meg, megjegyzem, elektronikus számláról beszélünk!!, szerdán befizettem, össze is kapták magukat, mert azonnal postázták a hőn áhított szerkezetet. Ami másnap meg is érkezett, mert mint kiderült, egy csomagszolgálattal szállíttatnak, pöpecül gyors. A gép gyönyörű, ígéretes, szürke, sok kis plusz kütyüvel, csak éppen ROHADTUL NEM MŰKÖDIK!!!!!!! Először el sem hittem, aztán fel akartam robbanni, aztán felhívtam K.-t, aki épp dolgozott, és már majdnem sírtam, hogy ez van, de nem tudom elhinni. Persze mire ez kiderült, este volt, szóval pénteken hívtam az ügyfélszolgálatot, ahol a pasi totál ledöbbent, hogy ennyi hercehurca után nem működik, és hétfőn jönnek is érte. Azt nem egészen értettem, hogy akkor rögtön itt is hagynak helyette egy működőt, vagy mi, de már mindegy is, majd elintéződik végre. Szóval kalandos dolog a varrógépvásárlás!!! :) Ez nem tűnik így leírva túl sok macerának, csak megszoktuk, hogy minden annyira gördülékenyen megy, az ebay-en való vásárlás meg eladás annyira olajozott, hogy könnyű hozzászokni. Volt, hogy vasárnap vettünk valamit, pont az új tápkábelt a gépemhez a megtört/elrágott helyett, és nem viccelek, hétfőn reggel ott volt postával. Az emailekre a cégek órákon belül reagálnak, szóval ezek után ez meglepő és bosszantó volt-de inkább vicces, meg persze az a baj, hogy nem a türelem a legfőbb erényem :) és már annyira varrogatnék vele ide-oda. Na de majd ez is elkövetkezik!! :)

Sikerült szerepelnem egy filmben. Mikor idejöttem, jelentkeztem pár céghez statisztának, mert ugye kell néha a háttérbe néhány tetovált lány, hehe! hát akkor mért ne legyek én az. Tavaly szerepeltem is egy tini-vigjáték-sorozatban, két napos munka volt, tök izgi, és jól is fizetett. Most megnéztem: még látszom is :) Aztán semmi egy jó darabig, és múlt hétfőn voltam egy egynapos munkán egy rendes nagyjátékfilmben! Egy világvégi kocsmajelenetben :) nagyon állat volt!! Sajnos, nagyon hideg is, meg is fáztam rendesen. A film jövőre lesz mozikban, nagyon kíváncsi vagyok, látszom-e egyáltalán!! :) Mindenesetre fizettek még az előző heti egyórás ruhapróbáért is, vagyis így többet kaptam, mint egyheti munkával a mostani helyemen. Csak sajnos ilyen ritkán van, építeni meg abszolút nem lehet rá, de nagyon jól jön, amikor mégis hívnak, és hihetetlenül izgi egy ilyen forgatás amúgy!! Bár sztárokkal még nem találkoztam. Mondjuk az is lehet, hogy igen, csak nem sok angol színészt ismerek, csak azokat, akik nemzetközileg is ismertek :) Ebben a filmben a főszereplőt megtaláltam az imdb-n, akkor már sztár, ugye? :) na jó, akkor egy sztárral már találkoztam! :)

Nos, mivel már így is túlteljesítettem az elmúlt pár havi átlagot, mára ennyi! :)

2012. május 7., hétfő

Új helyszínről jelentkezünk

Nos,

elnézést az ismételt szünetért. Volt bonyodalom bőven, kifejtem dióhéjban.

A munkahelyem változatlanul OK, elvállaltam rengeteg túlórát, ami sajnos nem tett jó a blogírási hajlandóságomnak.. de a pénztárcámnak remélem, majd igen :) Hanem a szállásról és a lakótársakról kiderült egy s más. Hogy senki sem takarítja a közös helyiségeket, és sokan még maguk után sem. pl. asztal letörlése, tűzhelyre kifutott dolgok stb. Tovább itt igen sok helyen feltöltőkártyával működik a gáz és villanyóra- kiveszi az ember a kártyát, kimegy vele a kisboltba, rátölt x összeget, aztán otthon visszateszi az órába, és ameddig a pénz tart, minden OK. Ezt folyamatosan intézte egy csaj és a pasija, szerintem döntő részben egyszerűen azért, mert nekik volt pénzük, másrészt meg a csajnak nincs munkája, ellenben hiperaktív, és folyamatosan a lakás és mások dolgain pörög, tehát ezt figyeli, meg az otthagyott mosatlant mosogatja, meg takarít stb. Aztán egyszercsak iszonyatosan felháborodott, hogy ezt mért csak ő csinálja, és legyen takarítási rend. Amit mondjuk én már beköltözésünk másnapján javasoltam, de akkor persze süket fülekre találtam. Na, most ki lett írva szobánként egy hétre beosztva, meg a teendők felsorolása, csak sajnos jött mellé tőlük az a zseniális ötlet is, hogy amennyiben nem takarít valaki, legyenek szankciók. Na ez nekem már enyhén gyanús volt, de támogattam, mert kinéztem egyik-másik lakóból, hogy máshogy nem lehet majd rávenni őket, hogy megtegyék a rájuk eső részt. De mivel a kiötölt szankció pénzbüntetés lett, akkora felháborodás lett belőle, hogy mindenki erről beszélt, senkit sem érdekelt, hogy amennyiben takarít rendesen, ez szóba sem kerül, hogy elképesztő módon elegem lett az egészből. Az aznap esti konyhabeli sörözés alkalmával bele is mentem, hogy ünnepélyesen összegyűrjük, és kukába helyezzük a házirendet (a takarítási rendet nem). Másnap persze a csajnak első kérdése volt, hogy nem tudjuk-e, ki volt az, én meg közöltem, hogy én, és nem akarok erről többet beszélni sem, mert elegem van az egészből. Szép történet!

Közben pedig a lakást kiadó társaság cseszett elvinni a szemetet, irtani az időközben előkerült számtalan patkányt, vagy legalább szerezni egy kukát a ház elé, hogy ez utóbbiak, illetve a rókák ne tépjék szét éjjelente a kirakott szemeteszacskókat. A munkahelyemen pedig az derült ki, hogy nem hetente, hanem havonta fizetnek, vagyis a szállásadó köcsögöktől fizetési haladékot kellett kérnünk.  Én meg is tettem, egyik a másikhoz irányított, az bele is egyezett, majd egy harmadik üvöltve felhívott, hogy azonnal fizessünk, vagy repülünk. Szép szóval elmagyaráztam, hogy fizetési hajlandóságunk 100%-os, munkahely van, csak időt kérünk, különben is én laktam náluk tavaly fél évig, sosem volt semmi gond, hihetnének kicsit jobban is a szavunknak. Erre azt a választ kaptam, hogy nem tudnak haladékot adni, mert nagyon kell a pénz a cég üzemeltetésére. Na itt és ekkor eldurrant az agyam, és megkérdeztem, hogy mégis mire kell annyira a pénz, a szemétszállításra vagy a patkányirtásra?! Na a válasz képzelhető!! Én a tizedik "na akkor helló" után inkább kinyomtam a telefont, mert csak üvöltött folyamatosan, hiába próbáltam befejezni a beszélgetést, hehe. És nem viccelek: 20 percen belül ott volt valaki, hogy AZONNAL költözzünk ki a lakásból. Bezzeg amikor csapot kell szerelni, vagy akármit csinálni a házak körül, amiket kiadnak, valahogy senki sem ér rá sose. Most egyből volt mozgósítható ember :) K. azért óvatosan közölte, hogy ezt azért így talán mégsem kéne, legalább 1 napot adjanak már, hogy összepakoljunk.
Közben kölcsönkértünk, de úgy döntöttünk, hogy nem fizetünk nekik egy fillért sem ezek után, hanem keresünk másik helyet. A másnap ellenőrzésünkre kiérkezett pasi jól meg is lepődött- nyilván azt hitte a kancsal köcsög, aki vezeti az egész bagázst, hogy majd jól meghunyászkodva befizetünk neki minden elmaradást és könyörgünk, hogy hadd maradhassunk. Hahaha!

Rögtön megkezdődött a szálláskeresés, amit végig K intézett, mert én dolgoztam, fáradhatatlanul kutatott és telefonálgatott. Egy éjszakát az egyik ismerősénél töltöttünk a vendégszobában, és másnap már sikerült is megnézni két olyan szobát, ami közül az egyiket le is stoppoltuk- aztán akkor még egy éjszakát aludtunk a volt szálláshelyünkön, ahol ugyan a még üres volt szobánkat gondosan bezárták, amikor leadtuk a kulcsokat, de a volt lakótársak elszállásoltak minket karitatív módon. Másnap meg be is költözhettünk ide, ahol most is lakunk. Olcsóbb, nagyobb a szoba, és minden működik a lakásban. Valamint itt havonta kell fizetni, ez véletlenül még jobban szinkronban is van a fizetésemmel. Azóta sem tudok betelni vele, hogy működik a zuhanyzó, nincs patkányszag a konyhában, és csak tíz perccel tekerek többet, mikor dolgozni megyek. Itt lakunk most az épülő olimpiai park mellett, nagyon izgis, persze jó nagy tömeg lesz majd a játékok ideje alatt- viszont a rengeteg sportlétesítmény megmarad publikus használatra. Öt percnyire van egy hiper-szuper-market, szóval bevásárolni sem kell messze menni.

Hát itt tartunk most. Az otthoni telefonom megszűnt anyagi okok miatt, de gondolom, amúgy sem igen hívogatna senki. Megpróbáltam visszaszerezni a számot, de a telefontársaság sajnos válaszra sem méltatott. Már van pár kép, amit majd felteszek, addig remélem, kicsit megmagyaráztam eltűnésemet.

páá, meg ilyenek.

2012. március 14., szerda

Ujjé, a ligetben újra jó!

Kedves Mindenki!

Mivel, mint Zsempi megjegyezte, közel egy éve írtam utoljára ide, valóban ideje feléleszteni a blogot. Nem kötelező olvasni, képek is lesznek, amiket elég megnézegetni :) De egyenlőre gyors helyzetjelentés.

Hosszas, sok szempontból igen élvezetes, más szempontból azonban szenvedős otthonlét után újra a ködös Albion fővárosában talál a reggeli napsütés. (igen, itt is van ám ilyen :) ) Idestova 3 hete érkeztünk, mert ugye most nagy örömömre nem egyedül vagyok itt :) ezért volt a nagy várakozás, ami ebből a szempontból megérte, nagyon is. Először volt a nagy stressz, hogy mikor találok munkát, és tegnap fel is vettek egy gyorsétterembe, ami kezdetnek szuper, tehát örvendezünk. Most nyílik, tehát az egész csapat új, és jónak tűnik a hangulat is. Hát majd meglátjuk!

A lakás és a lakótársak OK, a legjobb az egészben a kert, ami azonban a több éves elhanyagoltság és hűtlen kezelés miatt néminemű idő-, és energia-ráfordítást igényel, a szemét már össze van szedve, a nagy részét elszállíttattuk, van némi elégetni való (lesz majd bográcsparti, bár bográcsot még szereznünk kell, hihi), meg össze kéne dobni kerti szerszámokra, ezek használatba vételét vállalom, csak legyen gereblye stb. Két jó dolog azonban már most is van, az előző lakóktól maradt egy kissé romos grill, ami simán rendbe hozható (még szén is maradt hozzá), valamint számtalan cserépbe gondosan elültetve nárcisz és tulipán, amik már boldogan virágoznak. A kertről még nem közlök képet, majd, ha megéri a látványt!

Egyenlőre ennyi voltam, de örömmel jelenthetem, hogy a blog újra él!! és képek is jönnek, mert végre nem kell minden percemet munkakeresésre fordítanom, éljen-éljen és hurrá.





Pihenő pingvinek az állatkertben - mert ott is voltam, erről majd legközelebb bővebben :)





Tábla egy parkban - viccesnek találtam :)





Imádom ezeket a kis közöket! Valahol South Hampstead-ben van ez épp.



Kapus-ház egy park mellett - ilyenben szívesen laknék!!



Kerékpársáv (ez ugye sáv a KRESZ szerint is ugye?) a Sothwark Bridge-en



Itt is van, aki nem normális :)



Tavasz Hackney-ben :)



A Barclays-bringák új generációja: a narancssárga fixi