2013. január 16., szerda

Karácsony, zsiráf, brownie

Új év, új fogadalmak, miszerint rendszeresen fogok blogot írni. Na, majd meglátjuk :)

Megérkezett szerencsésen a csere-varrógép, csodálatos, az erős motor miatt igen hangos, de mindennel együtt egyszerűen szuper. Már varrtam vele ezt-azt, képek majd érkeznek!

Visszamentem az első munkahelyemre, ahol távozásom óta elég sok minden történt, például teljes vezetőségváltás, és a légkör is jóval termelékenyebb és vidámabb lett. Boldogan visszavettek, a még mindig ott levő kollégák is nagyon örültek nekem (legalábbis ezt mondták, hehe), és pár kassza mögött eltöltött műszak után kitalálták, hogy ez nekem annyira jól megy, hogy ezentúl én tanítsam be az embereket. Ez elég nagy elismerés :) Ráadásul újabban van "titkos vásárlónk" is, minden héten jön valaki (azt nem értettem egészen, hogy ez cégen belüli ellenőrzés, vagy általános, mert van olyan egyetemes titkos ellenőrzés is, ami alapján rangsort állítanak fel az egyes éttermek stb között- de ez inkább belsős dolognak tűnik), aki, ha 90% fölött értékel minket, akkor arra a hétre mindenki kicsit magasabb órabért kap. És állják a szavukat- már rajta is volt a fizetési csekkünkön, na és persze a számlánkon is. Kétszer buktuk, de előtte, és a mostanit is nekem köszönhetően csináltuk 97%-osra :) Mert ugye sok mindentől függ az értékelés, de arányaiban a legmagasabb pontszámot a kasszánál való kiszolgálásra, vagyis rendelésfelvételre stb. adják. Hát nagyon hízott a májam ma is :)

Amúgy nem jut eszembe semmi, tehát képek.




Ez még a focibajnokság alatt volt, amikor nemigen lehetett szórakozni menni őrjöngő focirajongók áradatába való véletlenszerű bekeveredés veszélye nélkül- de nyilvánvalóan volt pár menedékhely, hehe



 Kedvenc papagájfajom plüssváltozatával a Hamleys-ben :)



Szintén ott, a Királynő, corgija és én




Ez az olimpia alatt volt, amikorra Chris Hoy kisebb özönnyi aranyat nyert az angol bringáscsapatnak, nyilvánvalóan mindenki ünnepelte :)
Amúgy a játékok alatt a Kings Cross-on bemondta a hangosbemondó, ha Anglia érmet szerzett, és minden alkalommal nagy éljenzés volt, annyira lelkesítő volt hallani! Még ha nem is nekik szurkoltam persze, hehe



Kérésre lakóépületek mellé telepíttethető egyéni, zárható bringatároló, megnézegettem, elég biztonságosnak tűnt! Milyen tuti már, nem?



Robbie Williams klipet forgat Spitalfields mellett :)



Brick Lane egyik kicsi mellékutcájában, elgondolkodtató



Napsütéses látkép egy miniparkból a belvárosra, ott az uborka is



Ez a Victoria Park egyik kocsmája mellett szokott állni, nagyon szép kis veteránautó



Az olimpia alatti nagy forgalomra vicces plakátok hívták fel jó előre a figyelmet, ez volt a kedvencem- aztán a sok figyelmeztetés annyira jól sikerült, hogy a nagy forgalom el is maradt, senki nemigen mert a városba jönni, az üzletek pangtak



Ez éppen otthon volt, vidám palacsinta Anditól/Andinál



Majmocska-etetés az állatkertben



És a nagy megtiszteltetés: találkozás a fiatal jácintkék arával :)



 Csak, hogy tudjátok, merre járok én...



Nyilván a legkényelmesebb póz netezéshez



Így cipeljünk haza  néhány akciós nadrágot, két nagypárnát és némi bagettet bringával



Nos, így néztem ki a forgatáson, amiről többet nem is mondhatok, csak, hogy ennyire gyönyörű voltam



Ikea: lego felnőtteknek!



Amikor az olajos törlőrongy belefagy az esővízbe, avagy K. szerel



Lám-lám, lassan minden futárcég ráeszmél a kerékpározás előnyeire :)



Itt valami készül!



Idei karácsonyfánk: a miniatűr szoba miatt kétdimenziós, falra akasztható kivitelben :)



Ezt kaptam a munkahelyemen, hogy jobb kedvem legyen: vaníliafagyi, banán, eper és csokikrém.
Hát bejött :) (amúgy is csak fáradt voltam)



Ezt kívánja nekünk Jamie Oliver!! :)



Kedvenc írómról elnevezett mozdony a Kings Cross-on



Hazaszállítottam némi kartonlapot, enyhén túlméretezett és dögnehéz volt: a sálammal kötöttem fel a táskámra, hogy ne kelljen tolni a bringát, és hazaegyensúlyoztam vele...



A mérnökember, az kérem mérnökember: vonalzó mentén vágja a brownie-t :D


1 megjegyzés: